Még több ötlet és lehetőség egy plasztikkártyában!

Szerencsére ma már egyre többen felismerik az igényesen elkészített és kivitelezett, minőségi plasztikkártyákban rejlő számtalan lehetőséget. Nem véletlenül: hiszen az ilyen kártyák exkluzivitást sugallnak, és egyedülállóan képesek képviselni az Ön cégét, vállalkozását.

Népszerűsége pedig nem véletlen: praktikus, könnyen kezelhető mindamellett, hogy időtállóak is, de leginkább az szól mellettük, hogy rendkívül széles körben használhatóak fel – és nem csupán az üzleti lehetőségek kapcsán, de még akár magáncélra is!

44722036_m.jpg

Arra gondoltunk, a következő bejegyzéseinkben egy kis sorozatot indítunk, melyből részletesebben is bemutathatjuk Önöknek a plasztikkártyák egyes, jól ismert felhasználhatósági területeit. 

Felsorolást most nem teszünk, hanem ugorjunk is rögtön a közepébe, s vegyük elő az egyik legnépszerűbbet, ez pedig nem más, mint a pontgyűjtőkártya!

Miért is népszerű? Ennek oka nagyon egyszerű: hiszen mindannyian szeretjük jól érezni magunkat a vásárlásaink során, vagyis azt érezni, hogy jól jártunk!

Hiszen, a pontgyűjtő kártyáinkon összegyűlt pontjainkat beválthatjuk majd további vásárlásokra, vagy egyéb szolgáltatásokra, ajándékokra. 

Pontgyűjtő kártyákkal leginkább a termékeinkhez, vagy egy adott szolgáltatáshoz – esetleg akcióhoz, promócióhoz kapcsolódó – egyéni aktivitásokat mérhetünk, illetve bonyolíthatunk le. Amellett, hogy a vásárló ezen – mint egyfajta modern, digitális pontgyűjtő felületen – tudja gyűjteni későbbi kedvezményekre vagy ajándékokra beváltható pontjait az egyes vásárlások vagy az adott szolgáltatás újabb igénybevétele után – nem utolsó sorban egy kiváló reklámeszköz, reklámfelület is egyben! 

Hiszen nap, mint nap belepillantunk a tárcánkba, ahol szép sorban gyűjtögetjük a plasztikkártyáinkat – legyen az bankkártya, belépőkártya, törzsvásárlói vagy klubkártya, illetve azok a bizonyos vásárlásokhoz köthető pontgyűjtő kártyák is. Ezáltal nap, mint nap találkozhatunk az adott cég logójával, színeivel és tipikus, egyedi megjelenésével - ily módon pedig egyre inkább bevésődik az ember tudatába az a bizonyos cég, vagy szolgáltatás. 

Érdemes továbbra is velünk maradni: legközelebb a hűségkártyát és a garanciakártyát vesszük górcső alá…